Tai Chi tábor ’mega’ tapasztalások (Zsuzsától)
Hááát nem igazán emlékszem arra, hogy felnőttként mikor léteztem ennyire önmagam, ahogy mindvégig a tábor alatt … ahogy régen kaptam annyi figyelmet -a csoporttársaktól és önmagamtól- … nem is volt olyan nehéz a magammal való törődés … ahogy voltak kérdések, amik már nem voltak többé azok … ahogy vannak, amik még válaszokra várnak ... ahogy az ottlétem volt a természetes állapotom … ahogy a meditációk alatt hittem, amit láttam és láttam, amit hittem … ahogy már nem talál meg az a régi aggódás … ahogy kezdenek átminősülni a dolgok … egy dolog ’ismerni’ az utat, és egy másik járni rajta … s ahogy Szabi mondta ’már nem leszek ugyanaz, mint aki voltam’ … mert amint belül, úgy kívül is. …
A kirándulásunk napján aztán jöttek az igazán nagy felismerések.
Produkálom szinte minden tünetét, már az is elég, ha látom a Pókembert a TV-ben. Folyamatosan olyan helyzetekbe kerülök, ahol szembesülnöm kell ezzel. A kilátótól lefelé jövet esett le, hogy a válasz mindig is bennem volt. Nem a tértől iszonyodom, nem attól félek, hogy véletlenül zuhanok le, hanem attól, hogy azt önszántamból teszem. Mert fizikailag érzem a vonzást, hol gyengébben, hol erősebben. Önmagamtól rettegek, hogy megteszem azt a bizonyos lépést. Elképzelhető, hogy az öngyilkos szerepét is eljátszottam már? … huh, lesz min dolgoznom …
Eddig még ahhoz is gugli térképet nyomtattam ki, ha csak két utcányi távolságra kellett mennem. Sőt. Volt, hogy jó előre felderítettem a terepet. Hogy el ne tévedjek. Több irányból is. Hogy időben odaérjek. A biztonság(om ????) kedvéért. Én meg a kontrollálási kényszerem (hahaha) …. Most pedig ott baktattam négy emberkével egy számomra teljesen ismeretlen úton. Az aggodalmaskodás és társai azért bepróbálkoztak rendesen ’Utoljára általánosban voltál terepen. A nyomolvasásban sem vagy jó, nemhogy a jelek értelmezésében.’ Ssssss … aztán egyszer csak valahol lemaradtak útközben. … Ahogy mentem a többiek után szemernyi kétségem sem volt azt illetően, hogy irányban vagyunk. Fel sem merült bennem az eltévedésnek az ő lehetősége … Bizalom …
A legutóbbi tai chi órán Kriszta húgom konstatálta, hogy bizony kezdünk szétesni. Amit én úgy érzékelek, hogy itt-ott kissé mintha eltérne a forma attól, mint amit csinálok. Mert hát Ő azt is látja, amit mi még nem.
’De ez jó’ tette hozzá gyorsan, ’mert innen lehet újra építeni …’ No, ez lesz ám az építkezés !!! És ennek már mutatkoznak jelei. Hol lélekemelősen, hol együtt, hol külön, hol fájdalmasan, de a változás már elkezdődött.
És ez jó … Ez nemcsak abban mutatkozik meg, hogy most mindennap gyakorlok egy kicsit, hanem abban is hogy próbálok figyelni a gondolataim, érzéseim kiváltotta testi jelekre is, hááát nem mindegyiket szeretném hosszútávon megtartani.
S hogy jó úton járok-e? A mozdulataim majd elárulják.
S a lélek tánca folytatódik … csak egy kicsit másképp.
Kriszta, Kati, Nóri, Szabolcs, Kriszti, Zsófesz :) …. Köszönöm Nektek!
És Neked is Tamás !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése